Köszönöm, jól! Nagyon finom volt! Szeretlek! Várlak! Semmi baj! Néhány közhelyes hazugság. Állítólag vannak jó és rossz, fehér és fekete hazugságok, nevezzük a jót mondjuk kegyesnek, amikor nem mondod el, amit nem fontos tudni, kíméletből. Például ezért akarnak a hozzátartozók négyszemközt beszélni az orvossal. Hogy ha baj van, kiderül, hogy gyógyíthatatlan a betegség, akkor cinkosan elhallgathassák a beteg elől úgymond az ő érdekében az igazságot. Elveszik az önrendelkezés jogát, vagyis még életében kiírják a forgatókönyvből, magukat kímélendő tartják tudatlanságban, azt gondolva, hogy a beteg hülye.

Vagy a szerelem. Ami sohase egy időben, egyszerre múlik el, fogy ki, változik át. Szeretlek - de mit jelent ez a valóságban? Jó veled, elfogadlak, kívánlak? És a vágy, valóban minden gondolat a másik körül forog? Meddig, mennyire?

Vicces film, a hazudni képtelen emberről. Micsoda bonyodalmak! És megnyugszunk, hazudni kell, sőt, elvárt, kötelező. És valóban, lehet hazugság nélkül élni? Aki erre igent mond, az hazudik a legveszedelmesebben, mert az magának hazudik.

Mi akkor a teendő? Ha nem lehet hazugság nélkül kapcsolatot tartani, se szülővel, se gyerekkel, se szeretővel, se baráttal, akkor mégis hogyan gyónjunk, vagy hogyan fogadjuk a másik lebukását? A valóság sosem objektív, minden egyén egyéni emlékeket őriz, egyéni érzésekkel, logikával és kapcsolati hőfokkal rendelkezik. Innen nézve, onnan nézve, még azt se látjuk egyformán, amit együtt élünk meg. Titok? Megosztható a gondolat?