Mondd, mennyit ér?

2012.03.27. 08:36 macskás fiú

Nem, nem egy falat kenyér, bár sokaknak ez a kérdés is naponta felmerül, 47 ezer forintból megélni hogyan lehet... de ez a poszt most utalás a március 8-án kelt írásomra, melyben azt jósoltam, hogy nem meri ebben az országban senki sem hivatalosan kimondani, hogy Schmitt plagizált és hazudott. R_Gábor kommentelőmnél ez kiverte a biztosítékot. Idézet tőle:

R_Gábor: Micsoda sötét poszt. "és kerüljön alkalmas ember, és hozzá pálca és baksis is. Kizártnak tartom ugyanis, hogy ebben az országban hivatalos helyről kerek-perec akármi bizottság nyíltan kimondaná, hogy az elnök meztelen."

Komolyan gondolod, hogy a Semmelweis Egyetem vezetősége vállalná, hogy kimosdasson valakit, aki plagizált?! Azzal az intézményt tenné teljesen hiteltelenné. Az pedig anyagilag is megfogható igen súlyos következményekkel járna (külföldi hallgatók elvesztése, kimaradás külföldi kutatási pályázati forrásokból). Ezt kockáztatni két éves időtartamú politikai előnyért?

Nos, ahogy az Origo írja a Magyar Nemzetre hivatkozva, szakszerűtlen volt a forrásmegjelölés, de ez nem Schmitt hibája, hanem az előopponensé. Schmitt tehát ártatlan. Szerintük.

Nos, úgy gondolom, hogy bár a hivatalos verzión majd szerdán röhöghetünk, na nem jókedvünkben, hanem kínunkban, de azért az már most megósolható, hogy ez a titkos bizottság ezzel a szerecsenmosdatással nem csak a saját, de a magyar felsőoktatás egészének ázsióját rontotta és azt is kimondhatjuk, hogy ingoványos az a talaj, ahova érkeztünk, ugyanis ez egyfajta legitimálása a csalásnak. Az külön gyönyörű, hogy nem a csaló a hibás, hanem az, aki ezért akkor nem ütött a kezére. Gondolom a BTK is változik ezek alapján, nem a bolti tolvaj lesz a bűnös, hanem az a biztonsági őr, aki a fizetés előtt megevett kiflik miatt nem magyarázta el - mondjuk Selmeczi Gabriellának - hogy ilyet nem szabad, másképp kell ezt csinálni.

Azért arra kíváncsi leszek, hogy ezt így most akkor benyeljük-e, vagy lesz olyan egyetemi dékán, vezető, tisztségviselő, doktorival rendelkező, ott tanuló, aki a bizottsági verdikt után esetleg szót emel. Mennyit ér ma egy magyar doktori? Mennyit ér ma egy magyar egyetemi diploma? Ezekre is választ ad a bizottság ítélete. Annyit, amennyit az elnökünk.

Egy nap van hátra, az körülbelül 24 óra, indul a visszaszámlálás. Huszonhárom, huszonkettő, huszonegy, tizenkilenc, tizennyolc, tizenhat, tizenhét, tizen...

A bejegyzés trackback címe:

https://macskasfiu.blog.hu/api/trackback/id/tr674342811

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:20

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: Plagisztán 2012.03.27. 13:57:57

Hírnök jött, pihegve szólt: füst gomolyog a bíborosi konklávé kéményéből, megszületett a döntés! Természetesen Schmitt ügyéről van szó, végre megszólalt az emlékezetes dolgozatot vizsgáló bizottság. És kimondta: a fekete fehér, a nyuszika sárkánykígyó,...

Trackback: Schmittet kirúgni ingyen van - de a haszna felbecsülhetetlen 2012.03.27. 13:37:27

Nem kérek olyasmit, ami pénzbe kerül. Tudom, hogy nincs. Nem kérem, hogy a köz pénzéből finanszírozzák a tudományos életet, mert - Matolcsyval ellentétben - engem zavarnak a számok és tudom, hogy nincs rá pénz. Nem kérem, hogy ösztöndíjakkal támogassák...

Trackback: Plagisztán 2012.03.27. 13:35:54

Hírnök jött, pihegve szólt: füst gomolyog a bíborosi konklávé kéményéből, megszületett a döntés! Természetesen Schmitt ügyéről van szó, végre megszólalt az emlékezetes dolgozatot vizsgáló bizottság. És kimondta: a fekete fehér, a nyuszika sárkánykígyó,...

Trackback: Őszinte köszönet S. Pálnak és a bírálóbizottságnak 2012.03.27. 12:30:10

Köszönöm, hogy S. Pál úr munkásságával, a bizottság pedig állásfoglalásával rávilágított, hogy Magyarországon nincs az a botrány, amit el ne lehetne simítani. Köszönöm, hogy sok ezer doktori címmel bíró ember becsületesen végzett kutatómunkája és egy p...

Trackback: Schmitt doktori dolgozata legyen közkincs! 2012.03.27. 12:27:55

Magyarország és a világ népe megérdemli, hogy Schmitt Pál doktori dolgozatát teljes terjedelmében közkinccsé nyilvánítva nyilvánossá tegyék. Ennek már semmi akadálya nem lehet. Amennyiben meg még sem így történik, hanem továbbra is elzárják a nyilvános...

Trackback: Ne hablatyolj Schmitt Pali! 2012.03.27. 12:26:52

Bizonyíték kell ide és nem ködösítés, meg esetlegesen elfogult vizsgálatok. Akadályoztatás helyett, tedd szépen közzé, akár "közkinccsé" teljes terjedelemben a plágiumvád alapos gyanújába keveredett kisdoktoridat és így lehetősége lesz minden...

Trackback: (nemdoktor) Németh Lászlóné politikus 2012.03.27. 11:19:05

A nap vicce kategória mai győztese a Wikipedia bejegyzése, amely Németh Lászlóné Zsuzsikát politikusként említi. Némethné az a gazdasági szakember, akinek nincs felsőfokú végzettsége. Egy 1976-ban szerzett középfokú, ma egy OKJ tanfolyam elvégzésével e...

Trackback: (nemdoktor) Németh Lászlóné politikus 2012.03.27. 11:19:03

A nap vicce kategória mai győztese a Wikipedia bejegyzése, amely Németh Lászlóné Zsuzsikát politikusként említi. Némethné az a gazdasági szakember, akinek nincs felsőfokú végzettsége. Egy 1976-ban szerzett középfokú, ma egy OKJ tanfolyam elvégzésével e...

Trackback: Dr. Matolcsy György életrajza 2012.03.27. 11:17:32

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind “demokrata” múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy igazgatott, elnökölt, kurátorkodott és tanácsokat adott. Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságá...

Trackback: Dr. Orbán Viktor életrajza 2012.03.27. 11:15:39

Egy évnyi szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van, 24 éve megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy megméresse magát a munkaerőpiacon. Szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a tömegmanipuláció...

Trackback: Orbán Viktor: kamaszlány és miniszterelnök? 2012.03.27. 10:49:37

A március 15-ei beszéde után már nem maradt kétségem afelől, hogy Orbán Viktor valami érthetetlen okból kamaszlányként viselkedik. Hisztis, minden fiúra rákacsint, kelleti magát, nem is sejtve, hogy a középiskolában egy idő után az ilyen lányokat nem a...

Trackback: Megrendítő hír Schmitt Pál disszertációjával kapcsolatban 2012.03.27. 10:44:06

Eddig úgy tűnt, csak a tartalmi részeket és az irodalomjegyzéket plagizálta a köztársasági elnök, most úgy tűnik, sokkal többről van szó. ÁLHÍR Rozsnyák Antalné (76), azaz, ahogy a helyiek ismerik Marika néni, péntek reggel kereste meg szerkesztős...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.03.27. 10:31:43

Nem véletlen adtam én a könyvemnek azt a címet, hogy "A mosoly országából a röhej országába"... Pedig akkor még ezeket nem is tudtam :)

csárli hárper 2012.03.27. 10:43:46

mennyit ér? a mai naptól, amennyit ennek a csigának és kinevezőjének a szava, tehát semmit...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.27. 11:05:05

Akkor én is kiveszek a könyvtárból egy könyvet és lemásolom. Nekem is jár a doktori!

spinat 2012.03.27. 11:06:01

végülis nézhetjük úgy is a dolgot, hogy mivel 95%-ot másolt, azt gondolta, hogy csak nem írja oda a bolgár nevét midnen bekezdés végére, ahogy kéne, elég ha a végén odaírja. Szóval szakszerütlen volt a hivatkozások jelölése. Tehát nem plagizált. Más kérdés, hogy így ér-e a dolog egy nagyonkisdoktorit is.

Retexis 2012.03.27. 11:15:31

@rohejorszaga:

Két ember áll a buszmegállóban:

- Tudja maga mia a különbség Kína és a Szovjetunió között?
- ?
- Az, hogy Kína a mosoly országa a Szovjetunió pedig a közröhejé.

- És ön tudja mi a különbség a buszmegálló és maga között?
- ?
- Az, hogy a buszmegálló ittmarad, maga pedig velem jön.

Mr.Gupta - Európai származék (törölt) 2012.03.27. 11:17:50

Ha lemásolom a Bibliát, akkor lehetek a teológiai tudományok doktora?

Tahó Sandokan 2012.03.27. 11:19:52

@Mr.Gupta: Akkor te lehetsz az új Isten, csak eddig ez senkinek nem jutott az eszébe.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.03.27. 11:21:15

@Retexis: nem akarok nagyon offolni, de ha tudnád, mennyire igazad van:) Terrorelhárítási informatikával foglalkoztam, nyilván rengeteget jártam külföldön. Éppen Thaiföldön dolgoztam, amikor hazarángattak... aztán szépen kiderült, hogy ártatlan vagyok abban amiért hazarángattak, és ők mulasztottak rengeteget. Aztán most megy a per. De a tanulság ugyanaz: Magyarországon mindent lehet bizonyos embereknek.

Stock 2012.03.27. 11:21:16

Ez nekem màr nagyon sokk! Főként az, hogy sokan meg is kajàlják!

sörissza 2012.03.27. 11:23:38

Miért csodálkoztok? Pokorni apuka sem volt hibás. Csak aki beszervezte. Én szeretek itt. Minden olyan egyszerű.

Mr.Gupta - Európai származék (törölt) 2012.03.27. 11:26:28

@Tahó Sandokan: Meg nem lássa ezt Vikicica, mert holnap már ki is adják: "Hogyan teremtettem újra a világot", ahol nem a Lucifer nevet cserélik Gyurcsányra.
A Jelenések könyvében pedig arról ír, hogy Budai arkangyal megfújta a trombitát, és MNO-ból ömleni kezdett a mocsok a Földre.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.03.27. 11:32:10

@Retexis: ja és még az hozzá tartozik a dologhoz, hogy mivel ezzel az egésszel tönkretették a cégeim, óriási kártérítési per lesz belőle, amit nyilván az állam megint csak az emberek pénzéből fog kifizetni - ahelyett, hogy eleve tisztességesen dolgoztak volna, és akkor nem kellene kárt megtéríteni.

Dekatlon 2012.03.27. 11:36:09

Tipikus pártállami megoldás: a bizottság megállapítja, hogy az opponens a hibás. Ezek itt eljátszák A tanu c. filmet élesben!
És mit csinálunk erre mi? Semmit? Csúcs.

2012.03.27. 11:43:43

@Mr.Gupta:
Teológiai doktorátussal meg simán lehetsz minielnök helyettes! Előny, ha szeretsz védett madarakat kilövöldözni hobbiból.

vlacko 2012.03.27. 11:52:29

Ángyánnál sem sejtettük, mégis kiborult a bili. Csak van egy gerinces ember a magyar felsőoktatásban is....

debreceni.blog 2012.03.27. 12:24:28

„Azon gondolkoztam, hogy mit mondtak volna nekem anno a tanszéken, ha beállítottam volna egy ilyen „törzsanyaggal”.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1482_a_torzs_anyaga_gerinc_nelkul

reálisan 2012.03.27. 12:26:59

Jaj szegény liberálisok! Semmi jó hír nektek, sőt még a kilátásaitok is romlani fognak. Törököt fogtatok Dopeman-el, ha más nem, az biztosan levisz benneteket a közutálat mocsarába. Talán, ha "lemondana". De nem fog, mert szerintem valamiféle védettséget érez ki ebből a helyzetéből.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2012.03.27. 12:48:51

Várható volt, hogy ebben a fideszes diktatúrában tiszta marad a csaló, sumákom-laude k.elnök Vicc Pál. A világ azonban már helyre tette, hogy milyen bóvli kormánya és bóvli k. elnöke van Magyarországnak.
Mint a felbérelt fideszes orvosok, teljesítik a törpe parancsát, hogy 200.000 embert vissza kell terelni a ( a nemlétező) munka világába. Sok embert tesznek tönkre, aláznak meg, mert ez a hülye kitalált valamit.
Magyarország én nem így szeretlek, Orbán banda takarodj!

kissiú 2012.03.27. 13:03:27

@reálisan: Na igen, Sitt Plagit legfeljebb Dopemannel lehet összeahsonlítani. Csak az egyikük szándékosan teszi röhejessé a KE posztot, a másiknak meg ennyire telik.

kzoltana 2012.03.27. 13:04:47

Büszkeségünk, a nőfaló dr. SP felemásan lefotózva:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1585_karakterongyilkossag
Dicsőség Orbán Viktornak!

ritmikus csimpifon 2012.03.27. 13:06:37

@Dekatlon: Ezt a hozzászólásodat már harmadszorra látom különböző blogokban. Mindenhová BESCHMITTELED? :D

dr. Közbiztonság Szilárd 2012.03.27. 13:14:12

Hogy a költőt idézzem:

Lopni, megyünk lopni,
A Pityinger meg a smit plagi
Lopni, megyünk lopni
És senki nem szól ránk.

Hát így érezte ezt a bizocság (ezt a szót plagi bától palizáltam) is.

dr. Közbiztonság Szilárd 2012.03.27. 13:18:55

@Szégyenlem hazám "első" emberét!:
Ahogy látom, nem szégyelled te annyira, még helyesírásleckéket is vettél tőle.

R_Gábor 2012.03.27. 13:36:32

Kedveseim, vette magának a fáradságot valaki, hogy elolvassa a jelentésről készült összefoglalót?

Szemelvények a dokumentumból:
"Általános megállapítások
(...) a dolgozat szerzője a kisdoktori értekezés szövegében sehol nem használta a forrásmunkákra történő közvetlen utalást."
"Részletes megállapítások
A dolgozat 34. oldalától 50. oldaláig teljes szövegazonosságot tartalmaz:
Klaus Heinemann: (...) című művének 312. oldalától 319. oldaláig tartó részével."
Utána, nem idézem szó szerint, de kimondják két diagramról a teljes egyezést, nyolc táblázatról a teljes vagy szinte teljes egyezést, valamint a dolgozat 180 oldaláról a részleges egyezést.

Értelmezzük az eddigieket:
1) Nem történt megfelelő hivatkozás a forrásmunkákra,
2) mégis ennek ellenére tekintélyes mennyiségű teljes vagy részleges egyezés mutatható ki a forrásmunkák és a disszertáció között.

Bár a bizottság nem használta a plágium kifejezést, véleményem szerint amit leírtak, a plágium fogalmát egyértelműen kimeríti.

A következtetéseik:
"A doktori eljárás (...) formailag megfelelt a(z...) Testnevelési Egyetem gyakorlatának."
"A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, (...)"
"A TE szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a DOLGOZAT SZERZŐJE AZT HIHETTE, HOGY ÉRTEKEZÉSE MEGFELEL AZ ELVÁRÁSOKNAK." (nagybetűs kiemelés tőlem - RG.)

Tehát megállapítják, hogy néhány hibától eltekintve az ELJÁRÁS formailag megfelelő volt, ám a disszertációban sok a szövegazonos átvétel (szerintem ez plágiumot jelent), ami nem derült ki időben, és így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy munkája megfelel az elvárásoknak. Vagyis, explicit módon nem mondják ki, de a szerző plagizált és ezért dolgozata nem felel meg az elvárásoknak. Aki a jelentés összefoglalóját elolvassa és gondolkodik, annak ez azt jelenti.

Más kérdés, hogy miért csak implicit módon van mindez megfogalmazva, vagyis leírtak egy nyávogó, szőrös, tejet lefetyelő és néha karmoló állatot, de a leírásban a macska vagy a cica kifejezés nem szerepel. Nekem úgy tűnik, ez az okos lány esete, aki el is ment Mátyás királyhoz meg nem is, fel is öltözött meg nem is, és vitt is ajándékot meg nem is.

Az a véleményem, hogy a megfogalmazás azért lett ilyen, mert így a labda ismét SP-nál van: megfontolhatja, hogy lemond-e.

Továbbá valószínűleg azért lett ilyen, hogy az Egyetemi Tanács megfontolhassa, visszavonja-e SP doktori címét (nézzétek meg ezzel kapcsolatban a jelentés összefoglalójának első oldalán a 23.§ (3) pontját: "amennyiben (...) az [értekezés] más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust (...) visszavonja".)

starboard · http://horgaszat-befektetes.blogspot.com/ 2012.03.27. 13:46:18

jovore szerzek ket doktori cimet... vagy otot :)

georgie58 2012.03.27. 13:59:43

Már holnap reggel nekiállok valamelyik Nobel-díjas tudós munkáit lemásolni és amint készen leszek vele, benyújtom nagydoktorira és követelni fogom a Nobel-díjat is; ha az a másik megkapta, akkor nekem is jár !!!!
A fordítási költségeket bőven fedezi a Díj összege.
Éljen Shit Pál, éljen a Plágium, vesszen az Igazság !

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.03.27. 14:06:19

Csak még annyit, h SP leléptetése ingyen lenne, de nemzetgazdasági értéke a GDP %-ában lenne mérhető. Mert:

- fiatal kutatók külföldi reputációját emelné,
- Mo. a civilizált ország címére továbbra is ácsingózhatna,
- az egyetemeken továbbra is el lehetne utasítani a wikipédiáról bemásolt házidolgozatokat.
- ez áttételesen a későbbi irodai dolgozók munkájuk (és önmaguk) iránt való igényességében is megmutatkozna,
- és nem betonozódna be a jó-van-az-úgy mentlitás, valamint
- a most-nem-mindegy? intézménye.

Ezzel mind előrébb lennénk, és - megint mondom - nem kerülne pénzbe.

dr. Közbiztonság Szilárd 2012.03.27. 14:28:06

@R_Gábor:
Magyarul smit plagi nem tudhatta, hogy lopta valaki a dolgozatot, amit ő adott le a saját nevében?

Vagy azt nem tudhatta, hogy a dolgozat 95%-át összelopni nem felel meg a normáknak?

Te ezt melyik vicclapba szántad?
Mert véletlenül itt jelent meg.

@Dr. Quadrille Lobster:
Amíg a Fidesz van kormányon, addig legföljebb ácsingózhatna.
Civilizált országokban ugyanis nem hoznak visszamenőleges törvényeket, és nem foglalják alkotmányba az ellenlábas párt kollektív bűnösségét, valamint a gazdaságra vonatkozó számadatokat (amelyek alól maguknak rögtön felmentést is adnak).

R_Gábor 2012.03.27. 14:33:27

@dr. Közbiztonság Szilárd: "Magyarul smit plagi nem tudhatta, hogy lopta valaki a dolgozatot, amit ő adott le a saját nevében?
Vagy azt nem tudhatta, hogy a dolgozat 95%-át összelopni nem felel meg a normáknak?
Te ezt melyik vicclapba szántad?"
Ezek a kérdések hogy jönnek ide?
Az első kérdést nem is tudom értelmezni. Ő plagizált, ő adta le, akkor most mi van?
A másodikat sem értem.
Amúgy a bizottság azt írja, hogy SP doktorija plágium, és hiba, hogy a bírálat emiatt nem dobta vissza. Mivel nem dobta vissza, ezért elvileg gondolhatta volna azt is, hogy ez így OK (nyilván azt gondolta, hogy hát, majd valahogy átcsúszik).
Nem értem, mi nem világos.

macskás fiú · http://macskasfiu.blog.hu/ 2012.03.27. 16:08:38

@R_Gábor: Egyelőre azt gondolom, a MOSTANI állásban kiegyezhetünk döntetlenben. Én állítottam, hogy nem mondanak semmit, te azt, hogy azt nem engedhetik meg maguknak, és a gyakorlat meg azt mutatja, hogy úgy nem mondtak semmit, hogy járt a szájuk. Hmm?

R_Gábor 2012.03.27. 16:15:49

@macskás fiú: Hát, végül is amit írsz, az pont az okos lány esete Mátyás királlyal, amit én is említettem, nem? :)

macskás fiú · http://macskasfiu.blog.hu/ 2012.03.27. 16:59:29

@R_Gábor: hát, ha az az okos lány csak ennyire lett volna okos, ahogy olvasom a bizottságot, akkor az a mese nem lett volna annyira népszerű, hogy fennmaradjon... azt azért lássuk be, hogy amit a bizottság írt, az egy szóval mondva gyáva cucc, és arra jó most, hogy az átlagember javarészt abban legyen meggyőzve általa, hogy lopni, csalni úri kiváltság, és aki elég közel van a tűzhöz, ahhoz még bizottság is kerül, hogy kimosakodjon.

R_Gábor 2012.03.27. 17:29:06

@macskás fiú: Most nem értem. Akkor kiegyeztünk döntetlenben, vagy nem? Ha igen, akkor minek vitatkozunk még?

Szerintem egyébként benne van a jelentés kivonatában, hogy plagizált (vagyis vitt ajándékot a lány), csak nem használják a szót (vagyis nem vitt ajándékot a lány).

A bizottságnak ennyi volt a mandátuma. Leírt valamit, ami egyértelmű annak, akinek van agya. Akkor szerinted az átlagembernek nincs agya? Hogy visszavonják-e a doktori címet, az egyáltalán nem e bizottság mandátuma volt. A jelentés összefoglalójában benne van az illetékes egyetemi testület neve. Te is láttad. Vagy talán nem olvastad a dokumentumot?

Ezt a bizottságot pedig leszel szíves a kimosakszik szóval nem említeni egy mondatban, mert ezzel okot szolgáltatsz arra, hogy rágalmazásért bepereljenek.

A bizottság valóban nem lökte bele a szarba SP-t, de odaállította a szaroskatlan mellé. Hogy belezuhan-e, az csak rajta múlik.

macskás fiú · http://macskasfiu.blog.hu/ 2012.03.28. 00:13:23

@R_Gábor: lehet hogy csak annyi a "baj", hogy te is a normális emberek nézőpontjából szemlélsz és remélsz dolgokat. Ahogy én is. Legfeljebb benned több a hit abban, hogy ok és okozat még esélyes, hogy összefüggjön.

dr.Hüppögő Balneológus 2012.03.29. 06:58:25

Most könnyű doktorit szerezni. Nekem már három van.
Szeretünk Viktor!

R_Gábor 2012.03.29. 19:02:11

@macskás fiú:
És az összes többi "jóindulatú", károgni szerető fórumtárs:
index.hu/belfold/2012/03/29/a_szenatus_dont_schmittrol/

Ennyi, erről beszéltem. Lehet, hogy nem grállovagok, de nem is szarjankók ülnek az egyetemen. Maradok tisztelettel.
süti beállítások módosítása