A fiatalokhoz!

2012.03.15. 16:45 macskás fiú

Néztem a Milla tüntetés élő közvetítését, a Hallgatói Hálózat tagjai beszéltek. Fontos dolgokat mondtak, tankötelezettségről, tandíjról, központosított tantervről, a szabadságról. Remélem, még nem későn ébrednek, remélem, hogy nem elégednek meg azzal, hogy egy-egy ilyen tüntetésen hallassák a hangjukat, remélem, nem csak magukért emelnek szót.

Egyetemisták, diákok, tanárok, oktatók!

Nem kérdezem, hogy kire szavaztatok, nem firtatom, ki mire adta voksát, a lényeg, hogy talán egyre többen ébredtek rá, hogy nem csak a jelenért, de a jövőtökért is harcolni kell. Nem csak magatokért kell kiállni, nem csak akkor, amikor tízezrek állnak előttetek, hanem a mindennapokban is. Könnyebb dolgotok van, mint nekünk volt. Van telefonotok, van internetetek, vannak közösségi hálózataitok, tehát minden a kezetek közelében van ahhoz, hogy önszerveződjetek. És nem csak ehhez, hanem ahhoz is, hogy valóban eredményeket érjetek el. Ha flashmobokat tudtok szervezni mondjuk párnacsatázáshoz, akkor legalább ilyen hatékonynak kell lennetek akkor, amikor komoly tétre megy a játszma.

Nem alkudozni kell, nem kell kiszolgálni a rezsimet azzal, hogy elfogadjátok a játékszabályaikat. Saját szabályokat kell hozzatok, saját utat kell kitaposnotok és el kell érni, hogy nélkületek ne dönthessenek felettetek. És megint mondom, nem csak magatokért kell síkra szállnotok.

Miért? Mert nálatok a jövő, mert tiétek az erő, és ha nyitottak vagytok, más csoportok hangjaivá is válhattok, a szegények, a hajléktalanok hangjává, minden olyan csoport hangjává, akik elszigeteltek, akik nem képesek hatékony érdekérvényesítésre. És még ez sem elég, mert a ti feladatotok az is, hogy a szüleiteket is felrázzátok. Nem elég a pártokra várni és nincs idő tétlenkedni. Már az idei felvételik bebizonyították, hogy kirekesztettek az oktatásból olyanokat, akik nem tudják vállalni a képzés díját, akik nem mernek a bizonytalan jövőre hitelt felvenni. És ahogy telik az idő, úgy erodálódik minden olyan érték, aminek eddig haszonélvezői voltatok.

Igen, haszonélvezői, mert eddig nem kellett harcolnotok semmiért, készen kaptátok a demokráciát, készen kaptátok az oktatást, azt a lehetőséget, hogy ha tanultok, akkor lehet jövőtök. Elkényelmesedtetek. Nektek megmosolyogtató lehetett hallani a szamizdatról, mindarról, amit a hetvenes-nyolcvanas években kellett tenni azért, hogy levegőt kaphassanak a gondolkodó emberek. 2010-ben olyan korba léptünk, amikor meg kell tanuljátok, akár szüleitek révén is, hogy mi az az alulról szerveződés, mi az a polgári engedetlenség. Talán jobb lett volna, ha nem ilyen áron kell tapasztalatot szereznetek, ha nem vártok a megszólalással addig, amíg minden összedőlni látszik.

A mai rezsim addig áll, amíg mindenki másra vár, hogy cselekedjen. És ez nem csak politika. Az oktatás, a tanuláshoz való jog, a jobb élet joga és a munka mindenkit megillet. Nem elég az ünnepeken szólni, nem elég akkor kiabálni, ha sokan hallanak. Ne csak akkor üljetek össze, amikor épp nincs tanítás vagy amikor kényelmes. A szabadság nem élhető meg karosszékből ülve. Cselekedjetek! A beszéd már nem elég. Nem vezérelhet kényelem, nem állhatja utatokat a félelem. Két év áll rendelkezésre, hogy Orbán valódi kihívóra találjon bennetek. Szerveződjetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://macskasfiu.blog.hu/api/trackback/id/tr364318683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása